top of page

Gyertyafényes lakodalom a szőlőbirtokon

Az utóbbi hétben egy új projekten dolgoztam, amit még az idei esküvőszezon előtt szeretnék megosztani veletek.


Tíz, korábbi esküvőről állítottam össze mini-fotósorozatot, és hozzá tíz kérdést tettem fel a házaspároknak az esküvőjükkel kapcsolatban. Például hogyan ismerkedtek meg, milyen volt az első csók és mi volt az, ami máshogy alakult az esküvőjükön, mint eltervezték.


Ez a pár sor és néhány kép nagyon jól összefoglalja, hogy hiába van az esküvőknek pontosan rögzített programja, az ifjú pár egyéniségének megfelelően minden esküvőnek egyedi a hangulata. Van laza esküvő, elegáns esküvő, bulis esküvő, megható esküvő, vidékies és fővárosias esküvő; én pedig szerencsés vagyok, hogy ilyen sok más és máshogy szuper

esküvőt fotózhattam.


Nem titkolt célom az sem, hogy segítséget nyújtsak a jegyespároknak az esküvőtervezésben. Aligha van ennek jobb módja, minthogy megosztom azoknak a pároknak a meglátásait, akik már megszervezték és átélték a maguk Nagy Napját; utólag hogy látják, mitől sikerült jól az esküvőjük, és mi az, amit másképp csinálnának.


Az első poszt Timi és Tomi esküvőjéről szól, ami a Lajver borbirtokon került megrendezésre, 2019 nyarán.

Jó olvasást és képnézegetést!




1. Hogyan találkoztatok?

Egy korábbi munkahelyünkön kerültünk egy csapatba.


2. Mit gondoltatok az első csóknál?

Hogy reméljük, nem ez volt az utolsó. :)


3. Hol volt a lánykérés és hogyan kérték meg a kezed?

A lánykérés egy hosszú hétvégén történt Bohinjban. Arra számítottam, hogy hamarosan sor kerül rá, de arra nem, hogy akkor és ott. Túrázni indultunk reggel és felmásztunk a tó körüli dombok egyikére, ahonnan a siklóernyősök indulnak és gyönyörű kilátás nyílik a tóra. Ott leültünk megpihenni, amikor Tamás előhúzta a gyűrűt a táskájából. Emlékszem, hogy nagyon zavarban volt és nem tudta, mit is mondjon, de nekem is nehezemre esett figyelni.


4. Hogyan választottatok esküvői szolgáltatókat? Ki az, akit jó szívvel ajánlanátok?

Elsősorban baráti körben kerestünk, így találtunk DJ-t, illetve a gyűrűinket is egy jó barát testvére készítette. A legemlékezetesebb az volt, ahogy Zsuzsival találkoztunk egy esküvői kiállításon, ahová direkt miatta mentünk el, mert tetszettek a képei az esemény Facebook oldalán. Első látásra nagyon szimpatikus volt, pont szabad volt nála a dátum és amikor egyeztettük a helyszínt, nagyon lelkes lett, mert kiderült, hogy fotózott már ott promó anyagot és az egyik kedvenc helyszíne, alig várta, hogy egy valódi esküvőt fotózhasson.


5. Milyen tanácsot adnátok magatoknak a szervezéssel kapcsolatban?

Merjünk több segítséget kérni, nem kell mindent személyesen nekünk intézni.


6. Melyik a kedvenc fotótok az esküvőről?

Csatoltam. (a legelső)


7. Mi volt a legfontosabb szempont az esküvőtök szervezésében? - Mitől volt a ti esküvőtök egyedi?

Hogy aszerint szervezzünk mindent, ahogy mi elképzeljük és jól érezzük magunkat, nem aszerint, hogy mi az "elvárt". Ezért nem volt például nyitótáncunk, egyikünk sem jó táncos, így csak kínosan feszengtünk volna.


8. Mit éreztek a legnagyobb változásnak, mióta összeházasodtatok?

Nem érzünk igazán nagy változást, de Tamás már nagyon várta, hogy "a kedves nejem"-ként hivatkozhasson rám. :D

9. Mi volt, ami az esküvőn máshogy történt, mint elképzeltétek?

Ezzel szerintem elhoztuk a főnyereményt, ugyanis éjfél körül, pont a menyasszonytánc előtt hatalmas vihar kerekedett és az egész faluban levágta az áramot, amit a szolgáltató nem is tudott helyreállítani kb hajnali 5-ig. Szerencsére a fuvarozónknál volt egy adapter, amivel a kocsi szivartöltőjéről tudtunk egy hangfalat üzemeltetni és a buli gyertyafénynél folytatódott.


10. Mik a terveitek?

A napokban várjuk kislányunk megszületését, így most a család bővülése köti le a gondolatainkat.




Featured Posts
Check back soon
Once posts are published, you’ll see them here.
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
palette_of_joy_photography-01.png
bottom of page